Szakértők szerint a következő tíz évben reális esély van arra, hogy valamelyik atommal rendelkező hatalom megnyomja az indító gombot. Valóban ilyen nagy a baj?
Valójában az esély egy nukleáris háborúra közel sem olyan nagy, mint egykoron volt. Az 1980-as években az atombombák száma 70 000-re volt tehető a világban. Mára ez a szám 15 000-re csökkent. Persze a kevesebb robbanófej nem feltétlenül jelent kisebb feszültséget. Ha egy világméretű konfliktus jelenleg nincs is kilátásban, a regionális atomháború lehetősége bármikor fennállhat, például India és Pakisztán között. Ha ez a két viszonylag kisebb nukleáris fegyverkészlettel rendelkező szomszédos ország csak a felét használja fel az arzenáljának, annyi füst és por kerülne a sztratoszférába, ami az egész bolygóra szétterjedve képes lenne évekig elállni a napsugarakat. Az égésből származó feketeszén egy része a levegőben maradna, másik része pedig eső formájában hullana a földre. Már csupán ettől milliók vesztenék életüket. A háború után elkövetkező években, amikor a füst már elült, a légkörben történő kémiai reakciók teljesen elfogyasztanák az ózonréteget, a Föld hőmérséklete növekedésnek indulna, a csökkent UV-védelem ellehetetlenítené a növénytermesztést és a bőrrákos megbetegedések számát jelentősen megnövelné. És most csak egy regionális nukleáris konfliktusról beszéltünk.
A legfélelmetesebb vízió azonban az, ha az Egyesült Államok és Oroszország esne az atomháború hibájába. Egy nagy léptékű nukleáris háború a két nagyhatalom között nem mást jelentene, mint a civilizáció végét. Anélkül, hogy drámaiak vagy túlzók lennénk, valószínűleg tényleg ez történne. Jelenleg az USA és Oroszország rendelkezik az atombombák 90 százalékával. Ezek közül sok lehet öreg és valószínűleg hibás, viszont önmagában a tárolásuk is nagy veszélyt hordoz. Képzeljük el! Ha a két ország közül az egyik elindít néhány nukleáris töltetet a másik irányába, a megtámadott állam válaszul még többet fog a támadóra és más stratégiailag fontos területre lőni. Amerika és Eurázsia nagyvárosainak százait nyelné el a hatalmas tűzvihar. Több millió tonna füst kerülne a légkörbe a nap útját teljesen elállva hosszú évtizedekig, aminek hatására a hőmérséklet folyamatosan csökkenne, így hosszútávon egy újabb jégkorszak alakulna ki a Földön. Az emberiség egy része azonban már nem élné meg ezt a lehűlést, mivel akit közvetlenül az atombombák becsapódása nem ölt meg, azt a gigantikus mérgező felhők érnék utol. Képtelenség lenne állatot tenyészteni vagy növényt termeszteni és valószínűleg az élelmiszerrel, vízzel, árammal felszerelt menedékhelyeken meghúzódok sem élnék túl a katasztrófát. Elég rémisztő vízió, de nézzük mely országok lennének képesek akár holnap pokollá változtatni bolygónkat. Jelenleg Oroszország rendelkezik a legnagyobb nukleáris fegyverarzenállal, ami 7000 robbanófejet jelent. Őt az Egyesült Államok követi nem sokkal lemaradva 6800 bombával. Ezután Franciaország 300, Kína 200, az Egyesült Királyság 215, Pakisztán 140, India 110, Izrael 80, Észak-Korea pedig feltehetőleg 10 atomtöltettel rendelkezik.
A világbéke legfőbb ellensége?
Az világbékére az egyik legnagyobb veszélyt a tömegpusztító fegyverek jelentik. Az ilyen fegyverek lehetnek biológiai, vegyi, radiológiai és nukleáris fegyverek. A nukleáris fegyverek energiájukat a magreakcióból, atommag-átalakulásból szerzik és besorolásuk szerint lehetnek atom-, hidrogén- és neutronbombák. A történelem során eddig csak az Egyesült Államok vetett be éles nukleáris fegyvert a második világháború alatt. A két japán várost, Hirosimát és Nagaszakit ért támadás következtében több százezer ember vesztette életét. A technológia fejlődésének köszönhetően ma már jóval nagyobb pusztítást végeznének a háborús alkalmazásra használt atombombák, ezért nagyon fontos, hogy valamilyen korlátok között lehessen tartani a különböző országok nukleáris raktárkészleteit. Számos szervezet és egyezmény tűzte ki célul, hogy ezeket a korlátok létrehozzák és betartassák. Nézzünk meg néhányat!
Aláírni, korlátozni, ellenőrizni
Az atomenergia békés célokra való felhasználást népszerűsíti az 1957-ben alapított Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA). A bécsi központtal működő nemzetközi szervezet célja biztosítékot nyújtani a nukleáris anyagok visszaélésszerű felhasználása ellen. A részben független ügynökség már hatvan éve arra törekszik, hogy nukleáris biztonsági szabványokat hozzon létre és azokat az előírásokat betartassa a tagországaival. Ahogy írtam csupán részben független, hiszen az Ügynökség beszámolási kötelezettséggel bír az ENSZ Közgyűlés és a Biztonsági Tanács felé. Jelenleg – mivel a legtöbb ENSZ tagállam belépett – már 168 ország támogatja - elviekben - a kezdeményezést. Az intézmény fennállása során kilépett négy tag közül csupán Észak-Korea nem tért vissza az IAEA-ba; Kambodzsa, Nicaragua és Honduras mind újracsatlakoztak. Míg az Atomenergia-ügynökséghez tartozás egyfajta elkötelezettséget jelent a világ biztonságosabbá tétele mellett, rengeteg hozzáértő fogalmazta meg kritikáját a működésével szemben, miszerint a 2011-es japán fukusimai atomerőmű-baleset is bebizonyította, hogy a szervezet nem rendelkezik elegendő felügyeleti joggal.
Az egyik legszélesebb hatáskörrel rendelkező nemzetközi szerződés, amely az atomenergia felhasználását igyekszik korlátozni a Nukleáris Non-proliferációs Egyezmény, más néven az atomsorompó-egyezmény. Ahogy a nevéből is látszik, a szerződés nukleáris fegyverek elterjedését hivatott gátolni. Az atomsorompó-szerződés lényege három egyszerű elv mentén nyugszik: a nukleáris fegyverekkel rendelkező országok a leszerelés irányába mozduljanak el, a nukleáris fegyverekkel nem rendelkező országok ne jussanak hozzá és végül minden ország hozzáférhessen a békés célú nukleáris energiához. Az 1968-ban aláírt szerződés 1970-ben lépett hatályba, jelenleg 191 ország része az egyezménynek, amelyet csupán négy ENSZ tagállam nem fogadott el eddig: Izrael, India, Pakisztán és Dél-Szudán. A non-proliferációs megállapodás szerint öt atomhatalom van jelenleg; ezek közé az Egyesült Államok, Oroszország, az Egyesült Királyság, Franciaország és Kína tartozik, akik egyébként az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjai egészen véletlenül. Ezeken kívül négy államról ismert vagy vélt, hogy nukleáris fegyverrel rendelkezik: India, Pakisztán, Izrael és Észak-Korea.
Ezeken felül az 1963-ban eredetileg az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és a Szovjetunió által aláírt korlátozott nukleáris kísérleti tilalomról szóló, magyarul nemzetközi atomcsendegyezményként ismert szerződés megtiltja a légköri, vízalatti és világűri atomkísérleteket. Bár azóta több, mint száz ország csatlakozott a megállapodáshoz, azonban Franciaország és Kína nem. Az ENSZ Közgyűlése által 1996-ban elfogadott átfogó atomcsendegyezmény azonban még azóta sem lépett életbe, mivel számos ország a mai napig nem volt hajlandó aláírni.
Tehát léteznek törekvések, ratifikált és nem ratifikált egyezmények, amelyek célja egy jobb és biztonságosabb világ megteremtése. De vajon hogy lehet ellenőrizni a fent említett szervezetek és megállapodások tagországainak a tevékenységét? A szerződések betartásának nyomon követését geofizikai és egyéb technológiák segítségével ellenőrzik: elsősorban földrengésmérési, hidroakusztikai, infrahang, sugárvédelmi megfigyelésekkel. Ezeket a módszereket használják a Föld több száz pontján elhelyezett ellenőrző állomásokon, hogy nyomon kövessék a légköri, föld- és vízalatti nukleáris robbantások jeleit. Az egyezményekkel előírt szakértők által véghezvitt helyszíni ellenőrzések mellett az Egyesült Államok pedig műholdat is felküldött kizárólag ezen törekvések kontrollálása érdekében.
Mi a cél?
A nagyhatalmak erejüket bizonygatják vele, a kisebb országok a túlélés eszközének tartják. Meglepő módon abban még Csernobil és Fukusima után is sokan egyetértenek, hogy békés célokra való használásával nincs nagy probléma. Rossz kezekben azonban a világ végét is jelentheti. Ahány ország, annyiféle hozzáállás. Míg Észak-Korea kérkedik az atomkísérleteivel, Franciaország bánja őket, Izrael pedig nem vallja be. A jobb megelőzni a bajt elvén mindenki érdeke lenne, ha minimalizálnánk mind a nukleáris kísérletek, mind a fegyverek számát. Ugyanis azt kijelenthetjük, ha a nemzetközi közösség nem sürgeti az atommal rendelkező és rendre kísérletező országokat a lefegyverkezésre, egy esetleges atomháború lehetősége egyre nagyobb lesz.