Diplomácia magyarul

Diplomácia magyarul

Guam: Ahol Amerika napja kezdődik (Galéria)

2017. augusztus 10. - Nongrata

52ba45476df1851cfe4d63c2c0746931.jpg

Guam szigete nem csupán egy nemzetközi konfliktus lőporos hordója, de Óceánia földi paradicsoma is.

Guam egy 541 négyzetkilométeres sziget Óceániában, ami hirtelen a világ fókuszába került. A már-már hidegháborús amerikai-észak-koreai adok-kapokban az ázsiai ország rakétatámadással fenyegette meg az Egyesült Államok külbirtokának számító csendes-óceáni szigetet. A Hawaiitól 5300 km-re fekvő Guam így akaratlanul is főszerepet kaphatna talán a 21. század eddigi legnagyobb nemzetközi konfliktusában. Az eddig kevesek által ismert sziget azonban jóval többet tud nyújtani, mint okot egy háborúra. Ha közelebbről megnézzük a pezsgő turizmusú Guam szigete maga a földi paradicsom. Lássuk, hogy a sziget nemzeti mottójához híven, valóban itt kezdődik-e Amerika napja!

47027d76fef679bfd161c64b12146f5d.jpg

a3c2dc3c75e0e3f4066ccef59407a681.jpg

388fcbc0a70f41743ee98a892b83dd91.jpg

7cbc3083c2dbe3d862eba3fff2103cb9.jpg

kayaking.jpg

ef26830b0092061fb4985aba61853fff.jpg

ae5817d773b9826fab53f19687caadae.jpg

7401f507ef72699e5ba1b46dac3eb052.jpg

56bfe7976e0f7f6f45c937bbc1bc2c9c.jpg

eea0da5d0f5a25c4f7b01d611f668f9c.jpg

ae5817d773b9826fab53f19687caadae.jpg

4aaa22d0bbc3d0ed93da864b38cabd4e.jpg

Eljött az ISIS vége?

isis_troops.jpg

Moszul visszafoglalásával az Iszlám Állam összeomlása látótávolságba került. De a terrorista csoport bukása több komoly kérdést is felvet. Mi vár a világra az ISIS után?

Az ISIS néven ismert terrorista csoport vesztésre áll. 2014 végére magának tudhatott egy Nagy-Britannia nagyságú területet 11 milliós lakossággal. De mára elvesztette területének 60%-át és nagyjából 2,5 millióan laknak csupán a még általuk uralt régiókban. Ez a jelentős csökkenés annak tudható be, hogy minden oldalról harcolni kényszerülnek az ellenségeikkel: nyugaton, Szíriában a törökök által támogatott felkelőcsoportokkal, északon az Egyesült Államok segítette kurd harcosokkal, kelet és dél felől pedig a szintén amerikaiak által pártolt iraki hadsereggel. Ez az iraki hadsereg érte el az elmúlt hónapok legnagyobb sikerét, amikor visszafoglalta az ISIS legnagyobb városát, Moszult, ami a csoport iraki fővárosa volt. Ez egy szimbolikus vereség volt a terroristák számára. Moszul volt a helyszíne ugyanis az Iszlám Kalifátus kihirdetésének 2014 júniusában, ami megkülönböztette az ISIS-t más terrorista szervezetektől. Már nem csupán dzsihádista harcosok határokon átívelő láncolata volt, mint az al-Káida, hanem valóságos területet birtokoltak. Ezt a területet nevezték el Iszlám Államnak. Moszul elestével, elég közel kerültünk ahhoz, hogy az Iszlám Állam, mint terület megszűnjön. De mi fog történni, ha az ISIS-nak vége?

isis_map.jpg

Az első probléma, hogy ezek a harcosok haza fognak menni. 2014-ben, amikor az ISIS hatalmas területeket foglalt el Irakban és Szíriában, külföldi harcosok tízezrei érkeztek, hogy csatlakozzanak a Kalifátushoz. Az ENSZ szerint 2016-ra 30 000 külföldi harcossal bírt az ISIS, akik 100 különböző országból érkeztek. A legtöbbjük Tunéziából, Marokkóból, Jordániából, Szaúd-Arábiából érkeztek, de százak csatlakoztak Belgiumból, Németországból, az Egyesült Királyságból és néhány tucat személy az Egyesült Államokból. Ezeket a harcosokat különböző okok vonzották az ISIS-hoz, de a legnagyobb talán az volt, hogy valódi területtel rendelkezett a csoport, ahol képes volt felépíteni egy államot az iszlám jogrendszer szélsőséges értelmezésén alapulva. Ezt a sajátos értelmezést erőszakos videókon és online magazinokban terjesztették, amivel az ISIS propaganda célja az volt, hogy bátorítsanak az élet minden területéről embereket, nem csak harcosokat, hogy vegyenek részt a dicsőséges Iszlám Állam felépítésében. És nemcsak fiatal férfiak csatlakoztak, de érkeztek nők, gyerekek és egész családok is. Most hogy az ISIS területe csökken és az állam, amit felépíteni próbáltak szétesőben van, mindenkinek, aki túléli a harcokat, találnia kell egy új hazát. Ez pedig egy hatalmas probléma, mivel sokukba sikeresen belenevelték a szélsőséges tanokat, mindannyian jó összeköttetésekkel rendelkeznek és képesek terrorista támadásokat végrehajtani.

Hasonló dinamika mentén történtek az események az 1980-as években Afganisztánban. Külföldi harcosok ezrei érkeztek az afgán mudzsahedek segítségére a szovjet megszállás idején. A megszállás végén ezek a harcosok pedig szétszóródtak különböző szélsőséges területekre, úgymint Boszniába, Csecsenföldre, Szomáliába, Szudánba és más országokba. Ezek az Afganisztánban edzett katonák egy laza nemzetközi dizshádista hálózatot építettek ki. Így mindegyik országnak, ahol éppen tartózkodtak közvetlen kapcsolata lett az al-Káidával és Oszáma bin Ládennel. Ebből a nemzetközi csoportból kerültek ki azok a személyek is, akik a Világkereskedelmi Központ elleni terrortámadást véghez vitték 2001-ben. És pontosan ez ad aggodalomra okot, hogy az ISIS harcosok valami hasonlót terveznek majd, de ez esetben otthon, ami számukra lehet Európa is.

mosul2.jpg

A második probléma, hogy mi fog történni a helyszínen állomásozó amerikai hadsereggel, miután az ISIS elbukik. Jelenleg az Egyesült Államok helyi erőket segít Irakban és Szíriában, hogy legyőzzék a terrorista szervezetet. Nagyjából 1000 amerikai katona van Szíriában és 6000 Irakban. Az Iszlám Állam iraki központja, Moszul már elesett, jelenleg az amerikaiak abban segítenek, hogy a szíriai ISIS fővárost is vissza tudják foglalni. Ahogy mindkét központjuk elesik, az Iszlám Államnak nincs más esélye, mint kiterjeszkedni a vidéki területekre. Trump elnöknek két választása lesz: 1. a hadsereget ott tartja, amivel még nagyobb veszélynek teheti ki katonáit vagy 2. visszahívja az amerikai csapatokat, amivel kockáztatja, hogy a régióban polgárháború tör ki ismét. Az első opció hatalmas politikai kockázatot jelentene Trump számára. Az elnökválaszási kampánya során ugyanis megígérte, hogy nem keveredik külföldi háborúkba, hogy amerikai pénzt, időt, munkát, erőforrást csak az Egyesült Államokba fektet be. Szóval, ha az elnök a régióban szeretné tartani a katonákat, azzal elismerné, hogy a kampányában hirdetett politikai filozófia ellen akar menni. A második opció azonban szintén kockázatos lehet Trump számára. Az amerikai katonák kivonásával megnőne az esélye, hogy eddig elképzelhetetlen agresszió törjön ki a régióban. És itt érkezünk vissza az alap problémához. Ugyanis 2011-ben, amikor Obama elnök hazahívta a katonákat Irakból, a síita kormány felhatalmazva érezte magát, hogy a elnyomja a szunnita lakosságot. Az ő védelmükre jött létre egy szélsőséges iszlamista terrorista szervezet, az ISIS. Bár nem egyértelműen következik az amerikai katonák kivonásából, hogy egy ISIS-hoz hasonló terrorista szervezet megint megalakul, de ez a fajta kockázat is létezik.

mosul.jpg

A harmadik probléma, hogy az ISIS egy konkrét területből, államból egy ideává válik. Eddig a pontig az Iszlám Államnak egyetlen célja volt, hogy megvédje a területét Irakban és Szíriában. Azonban úgy tűnik, hogy erre nem lesz képes a csoport. Miután a terrorista szervezet elveszti a területeit, ISIS-ból, az államból, ahova az emberek utaztak, hogy harcoljanak egy ideológia lesz, amiért az emberek harcolnak. És ez az ideológia nagyon meggyőző. Ez egy eszme, amiért a követői képesek ölni és képesek meghalni. Kialakulása elején az ISIS-ról azt gondolták, hogy ez egy csoport, amely saját területtel rendelkezik, amely szeretné uralni a saját államát, de legalább nem az al-Káida, nem egy terrorista hálózat, amely a nyugat ellen tervez terrorcseleményeket. Ez azonban hamisnak bizonyult 2015 októberében, amikor egy orosz utasszállító repülőgépet egy kézzel készített bombával felrobbantottak a Sínai-félsziget felett. Ez egy figyelmeztető jel volt, hogy mi várható. Az ISIS támadások hulláma érkezett meg Londonba, Párizsba, Nizzába és inspirálta az amerikai híveit is San Bernardinoban és Orlandoban. Azt érdemes megemlíteni, hogy ezeket a támadásokat nem mindig olyan személyek követték el, akik az ISIS tagjai voltak. Sok esetben a támadók a saját országukban radikalizálódtak. És ez a veszélye az ideológiának. Az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a kaliforniai San Bernardinoban 19 embert meggyilkoló házaspár és az Orlandoban 49 áldozatot követelő lövöldözést végrehajtó tetteiért is. A nyomozások azonban semmi konkrét kapcsolatot nem találtak a terrorista szervezet és az elkövetők közt. Az interneten keresztül váltak szélsőségessé.

Az ISIS tisztában van vele, hogy a propaganda sokat számít. És nagyon jók is benne. Rengeteg tagja van, akik angolul és arabul is beszélnek, van saját Facebook oldaluk, Twitter fiókjuk és elképesztő látvánnyal ellátott videókat készítenek, amelyek könnyen hatalmukba keríthetik az ilyen hívószóra hajlamos nézőket. Az Iszlám Állam annyira fontosnak tartja a közösségi médiafelületeket, hogy ezek kezelésére külön médiatiszteket készít fel. Ezek a tisztek öngyilkos mellény nélkül hajtanak végre támadásokat és válnak mártírrá szervezetükön belül. És ez ami a legnehezebb az ISIS-szal kapcsolatban. Le lehet őket győzni a terepen. Le is győzik őket a saját területükön Irakban és Szíriában. De egy államból egy ideológiává válik és egy ideológiát lehetetlen legyőzni.

VB után szabadon

Talán a legátpolitizáltabb sportesemény ért véget vasárnap Budapesten. Hogy maradhatunk meg sportrajongónak, ha a szurkolást, a hazaszeretetet, de ezek ellentétét is kisajátította a politika?

bp.jpg

"Víz. Csoda. Isten hozott!" - szólna magyarul a 2017-es FINA világbajnokság mottója. A szervezést az eddigi legjobbnak kiáltották ki, a magyar szurkolás világhírű lett, a sportolóink pedig az éremtáblázat 9. helyére húzták be a csapatot, mégis előtte, alatta, de még utána is rendkívül kényes téma a vizes vb. A választási kampány még közel sincs a hajrájában, de így is sikerült elkövetnie mindent a magyar közéletnek, hogy talán a legmegosztottabb Magyarország fogadja a világbajnokságot. Bár a kormányzó pártok célja mindenképp az volt, hogy a világ most hazánkra figyeljen legalább két hétig, nem biztos, hogy képesek voltunk a legmosolygósabb arcunkat fordítani felé. Az biztos, hogy a mosoly valamiért erőltetett volt. Tudniillik a vb-re érkeztek gazdag zsidó származásúak, brüsszeliek, liberálisok, sőt mi több, a versenyben külön csapattal rendelkező menekültek is. Lehet, hogy a világ ezt nem tudja, de nekünk, magyaroknak, az előbb felsoroltakkal mind problémánk van. Legalábbis kell, hogy legyen, hiszen a minket szolgáló és képviselő kormány az adónkat arra költi, hogy minket felvilágosítson az ellenségeinkről. Ellenségképekből pedig igen gazdagon megáldott a kormánypárt propagandája. Mára már kialakult, hogy aki megsajnálja a menekülteket, az nem a Fidesz, hanem az haza ellensége, aki ösztöndíjat kapott a Soros Alapítványoktól, az nem magyar (kivéve a jobboldali képviselők és kormánytagok), aki liberálisan gondolkozik, netán olyan tanokat folytatna, az nem érdemli meg, hogy Magyarországon éljen. (Pedig!) A magyar társadalmat félelemben tartják fabrikált álhírekkel és már a szomszéd országba sem mer elutazni az ember konzuli regisztráció nélkül, hiszen egész Európa egy migránsok által feldúlt harctér.

soros-plakat.jpg

Ilyen közéleti környezetbe érkeztek meg a vizes sportok nagyjai Budapestre. A szerencsések még elkaphattak néhány Soros-plakátot és csak remélhetjük, hogy nem akartak nagy városnézést tervezni a 3-as metróval. Ha viszont minket magyarokat szeret Fortuna, akkor ez a rengeteg sportoló, edző, FINA tisztviselő jött és ment, teljesítették, amiért ideutaztak majd mentek a következő helyszínre. Végül maradunk mi a szurkolók, akiknek megvannak évek óta a favoritjaik, akikért szorítanak minden egyes versenyen. A sportrajongók, akik imádják a vízilabdát vagy az óriás toronyugrást bámulni. A hazaszeretők, akiket étet a magyar siker és alig várják a magyar himnuszt. Ezek is mind mi vagyunk. De! Ha libabőrös lettem a megnyitón vagy csodásnak találom a Duna Arénát, akkor már fideszes vagyok? Ha egy percet nem láttam a vb-ből, akkor ellenzéki vagyok? Ha kimentem egy vízilabda meccsre a Margitszigetre, akkor tényleg egyet kell értenem a kormány politikájával? Ha észrevettem, hogy a kommentátor csak a legvégén említette meg a menekült csapatot, akkor szoci vagyok, ha nem vettem észre akkor kereszténydemokrata? Mi vagyok, ha Hosszú Katinkának szurkolók? Ő most a lázadás szimbóluma vagy már inkább kormánypárti? Hiszen dicsérte a vb szervezést!

vizes-vb-logo.jpg

Érzékeny téma a világbajnokság. Nem is könnyű írni róla. Egyik barátom azt mondta, ő be se kapcsolja a tévét a vb alatt, annyira utálja Orbánt. Hajtogatta az ellopott milliárdokat, a többszörösére nőtt büdzsét, a felesleges pénzszórást, a maffiakormányt, a korrupciót. Miközben hallgattam a heves utálatot, magamban elkezdtem felépíteni, hogy miért lenne érdemes nézni - a magyar sportolókért, a közös sikerekért, amik fontosak egy ország létezésében, a sport szépségéért. De mire reagálnom kellett volna, már nem tudtam. Annyira abszurddá vált a helyzet, amiben védenék egy sporteseményt, ami a tiszta versenyzésről, megmérettetésről szól és politikai kontextusba helyezve képtelen vagyok rá. Nem értettem, hogy alakult ki ez a nézetkülönbség régi barátommal, akivel amúgy minden téren egyetértettünk eddig, még a politikában is, nemhogy a sportban. Aztán rájöttem, hogy nem ő tehet róla, de nem is én. Csak szurkolni szerettem volna hazám sportolóinak. Sportrajongóként, szurkolóként, magyarként.

 

 

A kémből lett elnök

putin_ruso.jpg

Vlagyimir Putyin 18 év alatt teljesen a képére formálta Oroszországot. Milyen eszközökkel lett egy titkosszolgából az ország első embere és vajon meddig van még tartaléka?

Putyin 1999 óta vezeti Oroszországot. Azóta az országot egy autoriter és militarizált társadalommá alakította. Sikeresen betört Oroszország két szomszédos államába is és megerősítette a kapcsolatát Szíriával és Iránnal. Szándéka, hogy ellenálljon a nyugati világrendnek, úgy tűnik működik. Hogy megértsük, hogy képes egy ember ilyen erős hatást gyakorolni az országára, vissza kell menni az időben a káoszig és korrupcióig, ami megbénította Oroszországot a Szovjetunió összeomlása után.

Amikor a berlini fal leomlott a 40 éves Putyin a KGB titkosügynökeként dolgozott Kelet-Németországban. A Szovjetunió 15 új országra esett szét 1991-ben, beleértve az Oroszországi Föderációt. Putyin szemében Oroszország elvesztett több mint 3 millió négyzet kilométert a területéből. Később ezt a század legnagyobb geopolitikai katasztrófájának nevezte siránkozva, hogy több 10 millió hazafias társa Oroszország területén kívülre került.

Az új kormánynak fel kellett számolnia közel 45 ezer közvállalkozást úgy mint energetikai, bányászati és kommunikációs cégeket, amelyeket azelőtt a kommunista rezsim vezetett. Ez káoszt szült. Az orosz gazdaság szabadesésbe kezdett és az összes vállalat néhány rendkívül gazdag ember kezébe került, akiket ma Oroszország oligarcháinak nevezünk. Ugyanakkor az új orosz állam nehéz időket élt meg, hogy megalapítsa magát. Oroszország első elnöke, Borisz Jelcin nagyon népszerűtlen volt, amiért együttműködött a nyugattal. Ami még rosszabb, hogy alkohol problémái is voltak, amiért sok orosz csupán egy kínos jelenségnek tartotta. Annak érdekében, hogy hatalmon maradhasson, az oligarchákra támaszkodott, így jelentős politikai erőhöz juttatta őket.

putin1.jpg

Putyin elhagyja a KGB-t 1991-ben és Szentpétervár alpolgármesterévé válik. Putyin arra használja a pozícióját, hogy különleges bánásmódban részesítse barátait és szövetségeseit a magánszférában. Segít nekik monopóliumokat kiépíteni és szabályozza a versenytársaikat, így hamar az oligarchák kedvencévé válik. Nem sokkal később már egy támogatói hálózatot hoz létre az oligarchák, a bűnöző főnökök és biztonsági tisztviselők (főleg korábbi KGB kollégák) számára. A segítségükkel gyorsan bekerül az új orosz állam legfelső köreibe.

1999-ben Borisz Jelcin az akkor még a belpolitikában kevéssé ismert Putyint jelöli miniszterelnöknek. A heves nacionalista Putyin félt, hogy Jelcin hagyja, hogy az Egyesült Államok domináljon Oroszországban is és a NATO körbevegye tagországaival a hazáját. Innentől kezdve Putyin terve az volt, hogy egy erős orosz államot építsen. Egy olyat, amely stabil a belpolitikájában és közben képes befolyást gyakorolni a szomszédaira is. Majd hamarosan meg is kapta az esélyt...

putin5.jpg

A poszt-szovjet káosz során fokozódó erőszak alakult ki Csecsenföldön, egy régióban, amely nem formálisan kivált Oroszországból a 90-es évek közepén. Csecsen háborús urak és terroristák megtámadták a határt és benyomultak orosz területekre. 1999 augusztusában halálos bombatámadások sorozata több mint 300 embert megölt több orosz városban, köztük Moszkvában is. Putyin az új miniszterelnök, rögtön a csecsen szeparatistákat tette felelőssé a támadásokért. Rendszeresen szerepel a televízióban és azt állítja, hogy meg fogja bosszúlni a támadásokat. Az orosz nép gyorsan elkezd köré gyűlni. Putyin népszerűségi indexe 2%-ról 45%-ra emelkedik a bombázások után. Újságírók később feltártak olyan bizonyítékokat, amelyek azt sugallják, hogy az orosz biztonsági szervezeteknek köze lehetett az moszkvai támadásokhoz, hiszen tudták, egy ilyen eset támogatást tudna kikényszeríteni az emberekből egy olyan karakteres vezető számára, mint Putyin. Az ezzel kapcsolatos nyomozás darabokra hulló feltételezésekbe zuhant.

putin3_chechnya.jpg

Szóval Oroszország egy népszerű és pusztító háborút indít Csecsenföld ellen. A fővárost, Groznijt szinte a földdel tették egyenlővé és egyes becslések szerint 80 ezren vesztették életüket. Kevesebb, mint egy év alatt Oroszország teljesen uralma alá vonja ismét Csecsenföldet. 1999 decemberében Jelcin váratlanul lemond, miután Putyin ideiglenes elnökké lép elő. A 2000. májusi választáson pedig hivatalosan is az ország elnökévé választják. Elkezdi saját képére formálni Oroszországot.

A pártfogás és a korrupció megmarad a fő eszközeinek, de gyorsan uralma alá hajtja az oligarchákat is. Megjutalmazza, akik támogatják és eltünteti, akik nem. A megszelídített oligarchiával Putyin szabadon építhette vízióját Oroszország határain kívül is. Ekkor még az Egyesült Államokkal való kapcsolata egészen jónak mondható. Putyin még vakációzott is George W: Bush elnök nyári otthonában. De ez mind hamarosan megváltozik.

2008 augusztusában Oroszország megtámadja Grúziát, egy volt szovjet köztársaságot. Gyorsan elcsatol két kisebb területet Grúziától, amit az egész világ elítél. Érdekesség, hogy Putyin nem volt elnök az invázió alatt. Az orosz alkotmány alapján az elnök összesen két egymást követő terminust tölthet pozíciójában, nem többet. Azonban azt, hogy hány alkalommal lehet valaki elnök, nem limitálja. Így hát Putyin a miniszterelnöki pozíciót tölti be ekkor, amíg az általa kiválasztott utódja, Dmitrij Medvegyev kerül az elnöki székbe.

putin2.jpg

Amikor Barack Obama lesz az Amerikai Egyesült Államok elnöke 2008-ban, megpróbálja ismét helyrehozni az amerikai-orosz kapcsolatokat. El is ér valamiféle haladást. Például sikerül limitálniuk mindkét ország nukleáris arzenálját. Azonban Putyin paranoiás marad Amerikával szemben és ellenáll ezeknek az új közeledésnek.Rendkívül zavarják Putyint az amerikai intervenciók a Közel-Keleten, legfőképpen a 2011-es líbiai. Nyíltan kritizálja Medvegyevet, amiért nem vétozza meg az amerikai katonai beavatkozást az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Ezután Putyin bejelenti indulását a következő elnökválasztáson, amit 2012-ben hatalmas fölénnyel meg is nyer.

Putyin harmadik elnöksége ismét káoszban kezdődik, ezért megerősíti az autoriter kormányzási stílusát otthon és a katonai politikáját külföldön. És mindkét fronton megmutatja, hogy az információ szerzésének és kezelésének nagymestere. Amióta 2000-ben először lépett hivatalba, Putyin rövid pórázon tartja az orosz televíziót. Tulajdonképpen minden hírcsatorna egy-egy állami propaganda gépezet. A kormánya dönti el, hogy melyik történet és hír kerülhet az éterbe és hogyan - Putyint mindig erős orosz vezetőként bemutatva. 2012-ben elkezdi korlátozni az emberi jogokat és civil szabadságjogokat, amivel egyértelművé teszi, hogy az ő Oroszországában nincs helye az elpártolóknak és a másképpen gondolkodóknak. Az állami televíziót használva például a feministák és homoszexuálisok ellen vezet intenzív kampányt.

Putyin ráerősített az agresszív külpolitikájára is. Hagyományos katonai módszereket használt, úgy mint fegyvereket és harcgépeket küldött, hogy segítséget nyújtson Bassár al-Aszad diktátornak a véres szír polgárháborúban. De Putyin rezsime fejlesztette ki az egyik leghatékonyabb kiber hadsereget a világon, amit arra használ, hogy pusztítást végezzen nyugaton. Ezek a hackerek elloptak titkos amerikai információkat, meghackelték politikusok email fiókjait, s még Grúzia internetét is sikerült kikapcsolniuk, amíg megszállták az országot. S mint ahogy bebizonyosodott megpróbálták szabotálni Hillary Clinton elnökválasztási kampányát 2016-ban. Orosz hackerek propaganda kampányokat is indítottak Európa-szerte, hogy a helyi jobboldali jelölteket támogassák. Putyin célja ezzel az, hogy elmélyítse a politikai megosztottságot a nyugi demokráciákban. 2014-ben a Putyin vízió Ukrajna megtámadásában tetőzött. Ukrajna elnöke nyitott a nyugat felé és félő volt Oroszország számára, hogy esetleg csatlakozna a NATO-hoz is. Így hát orosz hackerek elindítottak egy propaganda kampányt az ukrán elnök ellen, ami orosz-párti tüntetéseket eredményezett az ország keleti részében. Ezután beküldte Ukrajnába az álcázott katonáit még a nagyobb erőszakhullám előtt. Majd váratlanul a Krím-félszigetét annektálta. Folyamatosan támogatja a krími harcokat, ahol 2017-re már több mint 9 ezer katona vesztette éltelét. A világon mindenhol tüntetnek az akciója ellen, de Putyin nem adja fel. Úgy tűnik, hogy az agresszív külpolitikája meggyengíti a szomszédos államokat, az oroszokat pedig egyre inkább maga mellé állítja. Bár ezek legjavát mind a saját népe kárára teszi. A támadásait kemény szankciók követték nyugatról, amelyek korlátozzák az orosz üzletek nemzetközi kereskedelmét. Az orosz valuta hatalmasat zuhant és az energia ipar, amire Oroszország támaszkodik az összeomlás szélén áll. Nehéz elképzelni, hogy ilyen körülmények között hasonlóképpen tudja folytatni a putyini politikát az ország. De Donald Trump elnöksége új reményt hoz Putyin elképzeléseinek. Trump retorikája híresen enyhe Oroszországgal kapcsolatban. Ő képes lenne szankciókat felemelni és meggyengíteni a NATO-t, amivel felszabadítana nagy teret és feszültséget Putyin országának, hogy ismét uralkodó nagyhatalom lehessen.

U.i.: Bármilyen hasonlóság a magyar közélettel csupán a képzelet szüleménye. 

Mi vagyunk Brüsszel

Az Európai Unió és a NATO székhelye, a Manneken Pis és az Atomium otthona, Magyarország egyik aktuális ellensége. Brüsszel. De mi az és miért kell félnünk tőle?

brux1.png

Brüsszel Belgium és a Flamand régió fővárosa, egy Szegednél alig nagyobb lakosságú nyugat-európai város. 979-es alapítása óta volt francia, osztrák és spanyol uralom alatt is, majd ismét osztrák, aztán újból francia, végül holland hatalom irányította Brüsszelt és a kis országot, amíg 1830-ban kivívta a függetlenséget. Belgium volt az első kontinentális európai ország, ahol a 1800-as évek elején lezajlott az ipari forradalom. Mindkét világháborúban német megszállás áldozata lett. Belgium államformája szövetségi állam alkotmányos monarchiával és parlamentáris demokráciával. A javarészt katolikus országban 2003-ban fogadták el a melegházasságot legalizáló törvényt.  Belgium ma egy harmad akkora ország, mint hazánk, mégis lakossága 1 millióval a magyar felett jár.

Az Európa fővárosának is nevezett Brüsszel 1957-ben a római szerződés által vált az Európai Gazdasági Közösség központjává. Mára az Európai Bizottságnak, Európai Unió Tanácsának és az Európai Parlament bizottsági üléseinek is Brüsszel ad helyet. De nem csak az Unió nevezi otthonának a várost. A NATO első adminisztrációs székhelye Londonban volt, majd új központot építettek Párizsban. Itt működött az intézmény egészen 1966-ig, amikor is Franciaország felfüggesztette tagságát az Észak-atlanti Szerződés Szervezetében. Ezután költözött a szervezet politikai vezetősége a Brüsszelben 1967-re felépült új központba. Ezeken kívül a Vámügyi Világszervezet és az európai légiközlekedés biztonságáért felelős Eurocontrol is központjául választotta,  ezenfelül pedig a Benelux államok adminisztrációs székhelye is egyben.

bru.jpg

Az európai kultúrkörön és a valláson túl is számos módon kötődünk a belga fővároshoz és annak intézményeihez. Az 1997 novemberében tartott népszavazáson 85%-a a szavazóknak úgy döntött, hogy a NATO-hoz csatlakozni igenis megéri hazánknak. Mint volt szovjet tagállam, Magyarország 1999-es csatlakozása is történelminek volt mondható, s bár mindenképp segített abban, hogy megismerjük a nemzetközi együttműködés kultúráját még az Unióba lépés előtt, a Honvédség alulfinanszírozottságának problémáját még 18 év után sem oldotta meg. Nem véletlenül. Az ország katonai kiadásai 2007 óta folyamatosan csökkennek. A történethez persze hozzátartozik egy aktualitás: kormányfőnk májusban megígérte Trump elnöknek, hogy 2024-ig a katonaság fejlesztésére és fenntartására fordított kiadások el fogják érni a NATO által elvárt GDP 2%-át. Ámen.

nato_bru.jpg 

Másfél évtizedes tárgyalás után, Magyarország 2003-ban döntött úgy, hogy tagja szeretne lenni az Európai Uniónak. A 2003. április 12-én megtartott népszavazáson a választópolgárok túlnyomó része, több mint 83%-a szavazott a közösséghez való csatlakozás mellett. A nemzet voksolt, így 2004. május 1-jével hivatalosan is az Unió tagja lett Magyarország. A csatlakozás által felhatalmaztuk az Európai Bizottságot, hogy bizonyos téren döntéseket hozzon a fejünk felett, úgymint a versenytörvények, a segélyek szabályozása és a liberalizáció terén. A jogharmonizáció jegyében elfogadtuk, hogy az európai uniós joggyakorlat egyre inkább helyet kap a törvénykezésünkben, hogy a piacunkat egységesítjük és határunkat megnyitjuk. S nem utolsó sorban az együttműködés értelmében rábólintottunk az egységes menekültügyi és bevándorlási politikára. Az EU pedig kinyitotta a lehetőségek kincsesládáját a munkát kereső, tanulni és kutatni vágyó, üzletet kiterjesztő és utazgató honfitársaink előtt. Ami egy kisebb és kevésbé jóléti államnak pedig a legfontosabb: kinyitotta a pénzcsapot.

Az uniós csatlakozásunk óta minden magyar fejlesztés 97%-a EU társfinanszírozásban valósult meg. Ez nagyjából azt jelenti, hogy több mint 90 ezer projekt kapott ezer meg ezer milliárdnyi forintokat a szervezettől. Ilyen hatalmas támogatások mellett is gazdaságunk évről évre alig növekszik. Képzeljük el mi lenne az EU-s pénzek nélkül! Ráadásul 18 másik tagországgal együtt főleg élvezői vagyunk az Uniós büdzsének, míg néhány "szerencsésebb" állam, mint a német, francia, osztrák, svéd, holland nettó befizetői az EU-nak, így kimondhatjuk, hogy ezen országok adófizetői finanszíroznak majdnem minden magyar fejlesztést. Lerágott csont és hatalmas közhely, de vajon mennyire éri meg beleharapni abba a bizonyos kézbe?

brusszel-medium.jpg

Brüsszel minden játszótér, ahova a gyerekünket visszük munka után, minden felújított kórházi folyosó, ahol várjuk a (hosszú) sorunkat, minden méter új autópálya, amit megteszünk, hogy nyáron a Balatonhoz érjünk vagy amin a gyereket a drága budapesti albérletébe visszük vasárnap. Brüsszel számos alapítvány egyetlen esélye és sok magyar vállalkozó mély zsebe. Brüsszel minden frissen festett óvoda, minden új tábla az iskolában, minden felújított idősek otthona. Brüsszel a felvidéki rokonaim közelsége és a külföldi diáktársaim barátsága. Brüsszel a fiam ösztöndíja és a vállalkozásom jövője. Brüsszel a szélsőjobbos nagybácsim szólásszabadsága és a cigány haverom emberi joga. Brüsszel a szabadság, a demokrácia, a fejlődés és az összetartozás. Brüsszel Európa. Mi vagyunk Brüsszel.

 

Terror New Yorkban

11282012_wallstreet_article.jpg

New York ellen először 1920-ban követtek el terrorista merényletet. Amerika történetének egyik legtöbb áldozatot követelő robbantásának részleteiről ma is keveset tudni.

1920. szeptember 16., délidő. Az Egyesült Államok pénzügyi központjának számító New York-i Wall Streeten zajlik az élet. Futárok szaladnak át az úton, bankárok indulnak ebédelni, autók és lovaskocsik járnak fel és alá az utcán. A közeli Trinity Church harangja még az utolsót kongatja, amikor 12:01-kor a J.P. Morgan Bank épülete előtt magára hagyott kocsiban 45 kg dinamit felrobban. A detonáció elevenen megégeti a közelben tartózkodókat, a bombára pakolt vasszegek pedig halálos sebeket ejtenek a távolabb állókban is. A szomorú sorsú kocsi elé fogott ló részeit csak 100 méterre találják meg, a törmelékek pedig 34 emelet magasan is kárt okoznak. A robbanás maradványai, holttestek és üvegszilánkok terítik be a teret. A Wall Street egy pillanat alatt csatatérré változott.

wall_street2.jpg

A robbanás következtében 30-an rögtön életüket vesztették, 8 személy pedig a szerzett sérülésekbe halt meg. A sérültek száma meghaladta a 300-at. Ekkor még nem tudták, hogy ez lesz a legtöbb áldozatot követelő terrorcselekmény amerikai földön a 75 évvel későbbi Oklahoma Cityben történt robbantásig. Rendőrök, tűzoltók, orvosok és ápolók százai lepték el Manhattan pénzügyi központját, a Nyomozó Iroda (az FBI elődje) pedig azonnal megkezdte a bizonyítékok összegyűjtését és a szemtanúk kihallgatását. A nyomozást nehezítette, hogy a bombát szállító jármű szinte teljesen megsemmisült, illetve nem volt egy szemtanú sem, aki a piros lovaskocsi vezetőjére emlékezett volna.

wall_street3.jpg

A magányos akciótól kezdve a kommunistákon át számos esetleges elkövetőt számba vettek New Yorkban, akiknek érdekében állhatott a kapitalizmus központjának és szimbólumának számító Wall Streeten ezt a pusztítást véghez vinni. A terrorizmus ténye egészen másnapig nem is került szóba. Szeptember 17-én azonban számos környékbeli postaládából kerültek elő a robbanás napján kihelyezett szórólapok, gyanús üzenettel. A papírokon ez állt: "Emlékezzetek! Nem fogunk tovább tűrni! Engedjétek szabadon a politikai foglyokat vagy mindnyájatokra halál vár! Amerikai Anarchista Harcosok" A Nyomozó Iroda azonnal hasonlóságot vélt felfedezni az Amerika-szerte korábbi bombatámadások előtt megjelent szórólapokkal. A gyanú az olasz Luigi Galleani által vezetett anarchista csoportra irányult nagyon hamar. Galleani olasz származású anarchista, aki 1901 és 1919 között volt aktív az Egyesült Államokban. Hitt az állandó osztályharcban, a terrortámadások hasznosságában és az osztály ellenségeivel való tárgyalás és kompromisszum megtagadásában. Követői, a Galleanisták számos Európai országban is lázítottak, illetve ők álltak több kisebb robbantásos merénylet mögött Amerikában is. Galleanit deportálták az USA-ból 1919-ben, ugyanis a hatóságok szerint engedély nélkül tartózkodott az országban, a kormány erőszakos megdöntésére buzdított és egy bombakészítő kézikönyvet is írt. A három évig tartó nyomozás szerint az ő követői álltak a Wall Street-i merénylet mögött, azonban mivel minden gyanúsított külföldre menekült, így bizonyíték hiányában zárták le az ügyet. Az FBI 1944-ben nyitotta újra az 1920-as aktát, amikor már konkrét bizonyítékokra hivatkozva a Galleanistákat nevezik meg elkövetőknek. A robbantás kivitelőzéjének pedig Mario Budát, Luigi Galleani bombakészítőjét hirdetik ki, ezzel együtt a merényletet hivatalosan is nemzetközi terrorcselekménynek nevezik.

Egy nappal a robbantás után 1920. szeptember 17-én a Wall Street újra megnyitotta kapuit, hogy megmutassák a világnak, az üzlet a megszokott módon megy tovább bombák ellenére is. Bekötözött hivatalnokok sétáltak az utcán, a betört ablakokat befedték, a támadás nyomait feltakarították - a bizonyítékokkal együtt - és látszólag valóban minden a megszokott módon történt. Csak a vasszegek által ma is látható falakba fúrt mélyedések és az esti több ezres Amerika melletti felvonulás emlékeztetett a 38 életet követelő robbantásra.

 

 

 

Katonai bázisból a Tudás Városa

A Panama-csatorna 100 éve

A Panama-csatorna közel 100 éves amerikai befolyásoltság után 2000-ben került Panama hatáskörébe. Vajon mi vezetett az Egyesült Államok távozásához és mit kezdett a visszaszerzett területtel a közép-amerikai ország? 

A történet egy 1846-ban az Egyesült Államok és Új-Granada közt létrejött szerződéssel kezdődött. Az egyezmény értelmében a dél-amerikai spanyol gyarmatbirodalom átutazási jogokat biztosított az amerikaiaknak a panamai földszoroson katonai védelemért cserébe. Miközben USA számos gerilla- és politikai támadást elfojtott, megépített egy vasútvonalat  a szoros teljes hosszán és egyben gazdasági és politikai befolyást szerzett a későbbi Kolumbia területén.

Építsünk csatornát!

A 19. század második felére közben egy másik nagyhatalom, a franciák létrehoztak egy csatornaépítő társaságot, ami célul tűzte ki, hogy a Szuezi-csatorna mintájára egy hajózható vízi útvonalat épít Közép-Amerikában. A tervük többszöri nekifutásra is csődöt mondott - a pénzügyi gondok és sárgaláz által megtépázott projektet kénytelenek voltak feladni a század végére. Ekkor az Egyesült Államok érdeklődését is felkeltette a csatorna befejezése. Immáron már Kolumbiával kötött egy bérleményi szerződést - kiegészítve az 1846. évit -, hogy területén egy a Csendes- és az Atlanti-óceánt összekötő csatorna építésébe kezdhessen. A szerződés végül kolumbiai részről nem került jóváhagyásra, mire válaszul Theodore Roosevelt elnök a panamai földszoros elszakadásáért küzdő mozgalmat kezdte élénken támogatni. A külföldi segítség hatására az elszakadáspárti birtokosok olyannyira megerősödtek, hogy 1903-ban Panama kikiáltotta a függetlenségét, amit az USA rögtön elismert és megvédte az újonnan született országot a kolumbiai beavatkozástól. Az amerikai külügyminiszter még ebben az évben egyezményt írt alá a panamai kormánnyal, amiben az Egyesült Államok - 10 millió dollár egyszeri majd évente 250 ezer dollár kifizetésért - jogot szerez a csatorna megépítésére és határozatlan időre hatáskört a terület teljes körű felügyeletére.

1408095833248_wps_22_overview_of_the_construct.jpg

Miután az amerikaiak megvásárolták a gépeket és felszerelést a francia csatornaépítőktől, 1904-ben elkezdődhetett az építkezés. A több ezer munkás halálát is követelő építkezést sikerült határidő előtt befejezni - a 80 km hosszú és 10 km széles Csatornaövezetet 1914 nyarán adták át a forgalomnak. A 20. században számos átépítésen ment keresztül, de sikere megnyitása óta töretlen; egy vitális átjáró a két óceán között, ami nemcsak lerövidítette a távolságokat, de a tengeriszállítást is megkönnyítette és a turistaforgalmat is fellendítette: évente több ezer hajó haladt át rajta. (A csatornának köszönhetően a San Francisco és New York közti hajóút a felére csökkent, mivel nem volt már szükség az egész dél-amerikai kontinens megkerülésére.)

Meddig tart a határozatlan idő?

A második világháború után a Szuezi-csatorna konfliktusa és a kubai rakétaválság árnyékában az Egyesült Államok jelentős fontosságúnak tartotta az általa kontroll alatt tartott Panama-csatorna biztonságát. Számos új katonai bázis települt ekkor a közép-amerikai országba, hogy biztosítsák az egyre nagyobb stratégiai pontnak számító szorost. Ez a helyiek tetszését közel sem nyerte el. Ezután érte el tetőpontját az amerika-ellenes hangulat Panamában, így az USA kénytelen volt engedni a nyomásnak és az aláírása óta vitatott 1903-as szerződés újratárgyalásának utat engedni. Így következett be az újabb fordulópont a csatorna történetében: 1977-ben az Egyesült Államok részéről Jimmy Carter és a Panamai Köztársaság oldaláról Omar Torijos aláírt  két egyezményt, amik értelmében 1999. december 31-gyel a Csatornaövezet felügyeletének és védelmének teljes joga és felelőssége Panamára száll. A megállapodások rendkívül sok kritikát kaptak főleg az amerikai konzervatívoktól, akik úgy vélték, hogy Carter elnök feladott egy stratégiailag rendkívül fontos, általuk már kifizetett területet.

asset-v1-products_sacyr_100_2016_type_asset_block_panama_canal.jpg

A két ország jó kapcsolata igazán az 1980-as években került veszélybe, amikor a korábban a CIA-t is segítő, azóta ellenzéki (feltételezetten a Szovjetunió által támogatott) Noriega ezredes két alkalommal is puccsot kísérelt meg a panamai kormánnyal szemben. Az országban egy polgárháborús helyzet látszott kialakulni, ami számos módon sértette az amerikai érdekeket. Így hát George H. W. Bush elnök bár félve, hogy negatív hatással lesz a közelgő otthoni választásokra, de megadta az engedélyt katonai beavatkozásra. Az "Igaz ügy" névre keresztelt inváziót 1989 decemberében indították, amely során közel 30 ezer katonával szállták meg Panamát. A konkrét harcok az ellenzéki erőkkel két hónapig sem tartottak - 1990. január 3-én Noriega ezredes megadta magát. Bush elnök az inváziót azzal igazolta a nemzetközi közösség előtt, hogy a Panamában élő több tízezer amerikai állampolgár biztonsága is veszélyben forgott illetve ideje volt fellépni a növekedő drogkereskedelemmel szemben. (Valóban a korrupció és a drogkereskedelem volt a két legnagyobb probléma ekkor Panamában. A közép-amerikai ország a kábítószer-pénzmosás központja és a kábítószer-kereskedelem tranzitpontja volt az Egyesült Államokba és Európa is.)

panama.jpg

Fort Clayton támaszpont

A Tudás Városa

Az 1990-as évekre már majdnem két tucat amerikai katonai bázis van Panama-szerte, ezek létjogosultságát ugyanis az 1977-ben aláírt szerződés nem veszélyeztette egészen 1999 végéig. Ekkor Bill Clinton elnök a Panama-csatorna Szerződés által előírt módon hazarendelte az ott állomásozó katonák nagy részét és átadta az általuk használt 5237 épületet a panamai kormánynak. Az utolsó katonai kommunikációs intézmény 2002-ben zárta be a kapuit, azóta kizárólag kutatási céllal van Egyesült Államok jelen a Csatornaövezetben. 

A panamai kormány pedig igyekezett a legtöbbet kihozni a megszerzett területből. Ennek legszebb példája a Fort Clayton nevü támaszpont teljes revitalizációja. 2002-ben jelentették be, hogy a bázison alapítják meg Latin-Amerika első fenntartható fejlődéssel foglalkozó információs központját. A tervek ma már valósággá váltak és nem véletlenül Panama büszkeségévé.

ciudaddelsaber4.jpg

A Tudás Városa

A Tudás Városának nevezett nemzetközi központ 40 szervezetnek ad otthont, többek között a Trópusi Mezőgazdasági Kutató- és Felsőoktatási Központ (CATIE) és Inter-amerikai Mezőgazdasági és Együttműködési Intézet is itt kapott helyet. A projekt a kezdetektől élvezi az ENSZ Környezetvédelmi Program és a Fejlesztési Program támogatását is. A Város számos amerikai egyetemmel közreműködve alakította ki egyetemi ismeretterjesztő programját, aminek a segítségévél diákok százai tanulhatnak és kutathatnak Panamában. A Fort Claytonban és környezetében létrejött adatbanknak, a kutatói és oktatói munkának köszönhetően Panamaváros az ökoszisztéma-szolgáltatás és a fenntartható fejlődés egyik központjává vált. 

panama-city-2-viajes-banner.jpg

Panamaváros esti látképe

 

 

Ki robbantotta fel a Pan Am 103-as járatát? 1. rész

Egy közel harmincéves titok nyomában

lockerbie.png

A 270 áldozattal járó terrorcselekményért egy líbiai hírszerzőt ítéltek el, ám az áldozatok hozzátartozói sem hiszik, hogy ő követte el a robbantást. Mégis ki tette? 

A szerencsétlenség a Londonból New Yorkba tartó járattal 1988. december 21-én történt, amikor a Boeing 747-es fedélzetén egy pokolgép robbant egy órával a felszállás után. A repülőgéptörzs maradványai egy skót városra, Lockerbie-ra zuhantak. A robbanás és a zuhanás a fedélzeten tartózkodó 243 utast - köztük magyarokat - és 16 fős személyzetét is megölte, míg a becsapódás további 11 áldozatot szedett Skóciában. A három évig húzódó nyomozás során a brit és amerikai ügynökségek egy líbiai titkosszolgához, Abdelbászet al-Megrahihoz jutottak, akit 2001-ben életfogytiglan börtönbüntetésre ítéltek. Bár felmerült, hogy a terrorakcióra közvetlenül Moammer Kadhafi, egykori líbiai diktátor adott parancsot, az áldozatok hozzátartozóinak nagy része úgy gondolja, inkább Irán állhat a robbantás mögött.

boeing_747-121_pan_am_jp5894156.jpg

A Pan Am 103-as járata, 1978

A ma már nem létező Pan Am amerikai légitársaság 103-as járata egy Frankfurttól Londonon és New Yorkon keresztül Detroitig közlekedő transzatlanti járat volt. (A járat nevét a tragédia után Pan Am 3-ra változtatták, de még ez sem mentette meg a vállalatot a csődtől. A Pan American World Airways néven ismert, egykoron a legnépszerűbb amerikai légitársaság gépei 1991-ben szálltak fel utoljára.) A támadás estéjén a Boeing 747-es 18.00-kor hagyta el London Heathrow repterét. A magasságérzékelővel ellátott bomba 19.02-kor robbant fel 9400 méter magasságban. A robbanás következtében a repülőgép orra azonnal leszakadt, majd a géptörzs darabjaira tört 5400 méteren és így hullott alá. A becsapódáskor 91 tonna kerozin kapott lángra, ami tűzgolyóként pusztított végig a skót városka utcáin.

Az áldozatok többsége amerikai volt, de 21 más ország állampolgárai is életüket vesztették a katasztrófában. Köztük négy magyar is. A váci Roller család karácsonyi rokonlátogatásra indult az Egyesült Államokba. A 29 éves családfő és 27 éves felesége az 5 éves kislányukkal lekéstek egy frankfurti gépet, így kerültek a szerencsétlenül járt Pan Am járatra. Sajnos egyikőjük holttestét sem sikerült azonosítani, így egy közös sírban nyugszanak Lockerbie temetőjében. A negyedik magyar utas egy 79 éves asszony volt. Az áldozatok hozzátartozói létrehoztak egy szervezetet, amelyben együttműködve igyekeznek az érdeküket képviselni. A Victims of Pan Am 103 nevű csoport a mai napig küzd, hogy kiderítse ki áll a terrortámadás hátterében.

Figyelmeztető jelek

A tragédiát követő évben George H. W. Bush amerikai elnök létrehozott egy tanácsot, hogy felülvizsgálja az amerikai repülési szabályokat és megvizsgálja az utasok esetleges terrorista fenyegetésekkel kapcsolatos tájékoztatásának lehetőségeit. Az Elnöki Bizottság a Repülésbiztonságról és Terrorizmusról vizsgálatai során derült ki, hogy a Helsinki-i Amerikai Nagykövetségre egy ismeretlen férfi telefonált 16 nappal a Pan Am katasztrófa előtt azt állítva, hogy a következő két hétben egy finn nő tudta nélkül a poggyászában egy bombát fog a Frankfurtból induló járatra felvinni. Az Amerikai Külügyminisztérium a figyelmeztetésről jelentést küldött valamennyi nagykövetségének, a Szövetségi Légügyi Hivatal pedig hírlevélben értesítette az összes amerikai légitársaságot a veszélyről és alapos körültekintésre kérte őket. A robbantásról szóló könyvben (The Darkest Day) olvasható, hogy a Pan Am frankfurti biztonsági szolgálata egy nappal a tragédia után találta meg a kinyomtatott hírlevelet egy papírkupac között.

A Pan Am 103-as járatának katasztrófája előtti napokban egész Európát éberségre szólította a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PSZF) baljós figyelmeztetése, miszerint szélsőségesek terrorista támadásra készülhetnek valahol a kontinensen. A félkatonai szervezet állítása szerint ugyanis, számos extrémista csoport kívánta aláásni az akkori palesztin-amerikai pozitívabb hangvételű dialógust. (Az Egyesült Államok kapcsolata a PFSZ-szel akkor látszódott javulni, miután 1988-ban Palesztina hivatalosan elismerte Izraelt.) Hogy a figyelmeztető jelek ellenére a tragédia mégis bekövetkezett azt mutatja, hogy a 80-as évek végén a repülésbiztonság rendszerén igenis voltak fekete lyukak, illetve a repülés gyakorlata nem volt felkészülve a terrorista fenyegetések hatékony kezelésére.

lockerbie-bombing-conspiracy-656x369.jpg

A becsapódás helyszíne

Mindenki a felelősök után

A skót és brit hatóságok, az FBI, az Amerikai Igazságügyi Minisztérium és a Szövetségi Légügyi Hivatal munkatársaival három évig folytattak nyomozást a Pan Am 103-as járatának ügyében. Az előzetesen két gyanúsított ügynököt Líbia kiadta, hogy bíróság elé állíthassák őket, azonban csak egyikőjüket, Abdelbászet al-Megrahit találták bűnösnek. Életfogytiglan börtönbüntetését csupán 2009-ig töltötte, mivel rákbetegsége miatt kiengedték családjához, akik körében három év múlva elhunyt. Abdelbászet a tárgyalási szakasz alatt és utána is ártatlannak vallotta magát. Líbia kormánya ennek ellenére részben elismerte bűnösségét, hiszen az ENSZ szankciók nyomására vállalta az áldozatok családtagjainak kártérítését. 2003-ban Kadhafi elnök 10 millió dollárt ajánlott fel minden a repülőgép szerencsétlenségben elhunyt áldozat után. A kártérítés összértéke elérte a 2,7 milliárd dollárt. Bár a többéves átfogó, tényfeltáró nyomozati szakasz lezárult a bírósági végzéssel, az áldozatok hozzátartozóinak szervezete nem nyugodott bele a döntésbe. Ahogy az elítélt merénylő családja sem. A líbiai rokonok fellebbezést terveznek benyújtani, ugyanis szerintük nem egyértelmű bizonyítékok alapján ítélték el Abdelbászetet 2001-ben. A család nem titkolt célja, hogy elérjék szerettük posztumusz felmentését.

Kusza szálak

A nyomozást nehezítette, hogy a Lockerbie-i terrorcselekményt követően számos szélsőséges szervezet magáénak tulajdonította a merényletet. A hatóságok és a média képviselői is rengeteg hívást és üzenetet kaptak, amelyben iszlamista csoportok, brit terrorista sejtek vagy anonim személyek jelentették, hogy miért megtorlásul hajtották végre a robbantást. A közvéleményben Izrael, a CIA és Irán felelőssége is felmerült. A Victims of Pan Am 103 ez utóbbit tartja a legvalószínűbbnek. Az egyetlen elítélt halála után a brit hatóságok újra vizsgálatot indítottak, hátha más a robbantáshoz köthető személy nyomára is bukkannak. A BBC szerint 2013-ban a Boeing 747 maradványait is egy új őrzött területre szállították további bűnügyi nyomozás céljából. Bármi után is kutatnak, a folyamatot nehezíti, hogy az egyetlen felelősségre vont személy és a részben bűnösségét elismerő líbiai diktátor is elhunyt, sőt maga a légitársaság is megszűnt már.

Folytatása következik...

Mekkora az esélye egy atomháborúnak?

Szakértők szerint a következő tíz évben reális esély van arra, hogy valamelyik atommal rendelkező hatalom megnyomja az indító gombot. Valóban ilyen nagy a baj? 

Valójában az esély egy nukleáris háborúra közel sem olyan nagy, mint egykoron volt. Az 1980-as években az atombombák száma 70 000-re volt tehető a világban. Mára ez a szám 15 000-re csökkent. Persze a kevesebb robbanófej nem feltétlenül jelent kisebb feszültséget. Ha egy világméretű konfliktus jelenleg nincs is kilátásban, a regionális atomháború lehetősége bármikor fennállhat, például India és Pakisztán között. Ha ez a két viszonylag kisebb nukleáris fegyverkészlettel rendelkező szomszédos ország csak a felét használja fel az arzenáljának, annyi füst és por kerülne a sztratoszférába, ami az egész bolygóra szétterjedve képes lenne évekig elállni a napsugarakat. Az égésből származó feketeszén egy része a levegőben maradna, másik része pedig eső formájában hullana a földre. Már csupán ettől milliók vesztenék életüket. A háború után elkövetkező években, amikor a füst már elült, a légkörben történő kémiai reakciók teljesen elfogyasztanák az ózonréteget, a Föld hőmérséklete növekedésnek indulna, a csökkent UV-védelem ellehetetlenítené a növénytermesztést és a bőrrákos megbetegedések számát jelentősen megnövelné. És most csak egy regionális nukleáris konfliktusról beszéltünk.

800px-ivy_mike_eniwetok-atoll_31_oktober_1952.jpg 

A legfélelmetesebb vízió azonban az, ha az Egyesült Államok és Oroszország esne az atomháború hibájába. Egy nagy léptékű nukleáris háború a két nagyhatalom között nem mást jelentene, mint a civilizáció végét. Anélkül, hogy drámaiak vagy túlzók lennénk, valószínűleg tényleg ez történne. Jelenleg az USA és Oroszország rendelkezik az atombombák 90 százalékával. Ezek közül sok lehet öreg és valószínűleg hibás, viszont önmagában a tárolásuk is nagy veszélyt hordoz. Képzeljük el! Ha a két ország közül az egyik elindít néhány nukleáris töltetet a másik irányába, a megtámadott állam válaszul még többet fog a támadóra és más stratégiailag fontos területre lőni. Amerika és Eurázsia nagyvárosainak százait nyelné el a hatalmas tűzvihar. Több millió tonna füst kerülne a légkörbe a nap útját teljesen elállva hosszú évtizedekig, aminek hatására a hőmérséklet folyamatosan csökkenne, így hosszútávon egy újabb jégkorszak alakulna ki a Földön. Az emberiség egy része azonban már nem élné meg ezt a lehűlést, mivel akit közvetlenül az atombombák becsapódása nem ölt meg, azt a gigantikus mérgező felhők érnék utol. Képtelenség lenne állatot tenyészteni vagy növényt termeszteni és valószínűleg az élelmiszerrel, vízzel, árammal felszerelt menedékhelyeken meghúzódok sem élnék túl a katasztrófát. Elég rémisztő vízió, de nézzük mely országok lennének képesek akár holnap pokollá változtatni bolygónkat. Jelenleg Oroszország rendelkezik a legnagyobb nukleáris fegyverarzenállal, ami 7000 robbanófejet jelent. Őt az Egyesült Államok követi nem sokkal lemaradva 6800 bombával. Ezután Franciaország 300, Kína 200, az Egyesült Királyság 215, Pakisztán 140, India 110, Izrael 80, Észak-Korea pedig feltehetőleg 10 atomtöltettel rendelkezik.

A világbéke legfőbb ellensége?

Az világbékére az egyik legnagyobb veszélyt a tömegpusztító fegyverek jelentik. Az ilyen fegyverek lehetnek biológiai, vegyi, radiológiai és nukleáris fegyverek. A nukleáris fegyverek energiájukat a magreakcióból, atommag-átalakulásból szerzik és besorolásuk szerint lehetnek atom-, hidrogén- és neutronbombák. A történelem során eddig csak az Egyesült Államok vetett be éles nukleáris fegyvert a második világháború alatt. A két japán várost, Hirosimát és Nagaszakit ért támadás következtében több százezer ember vesztette életét. A technológia fejlődésének köszönhetően ma már jóval nagyobb pusztítást végeznének a háborús alkalmazásra használt atombombák, ezért nagyon fontos, hogy valamilyen korlátok között lehessen tartani a különböző országok nukleáris raktárkészleteit. Számos szervezet és egyezmény tűzte ki célul, hogy ezeket a korlátok létrehozzák és betartassák. Nézzünk meg néhányat!

nuclear-weapons-uranium-centrifuge.jpg

Aláírni, korlátozni, ellenőrizni

Az atomenergia békés célokra való felhasználást népszerűsíti az 1957-ben alapított Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA). A bécsi központtal működő nemzetközi szervezet célja biztosítékot nyújtani a nukleáris anyagok visszaélésszerű felhasználása ellen. A részben független ügynökség már hatvan éve arra törekszik, hogy nukleáris biztonsági szabványokat hozzon létre és azokat az előírásokat betartassa a tagországaival. Ahogy írtam csupán részben független, hiszen az Ügynökség beszámolási kötelezettséggel bír az ENSZ Közgyűlés és a Biztonsági Tanács felé. Jelenleg – mivel a legtöbb ENSZ tagállam belépett – már 168 ország támogatja - elviekben - a kezdeményezést. Az intézmény fennállása során kilépett négy tag közül csupán Észak-Korea nem tért vissza az IAEA-ba; Kambodzsa, Nicaragua és Honduras mind újracsatlakoztak. Míg az Atomenergia-ügynökséghez tartozás egyfajta elkötelezettséget jelent a világ biztonságosabbá tétele mellett, rengeteg hozzáértő fogalmazta meg kritikáját a működésével szemben, miszerint a 2011-es japán fukusimai atomerőmű-baleset is bebizonyította, hogy a szervezet nem rendelkezik elegendő felügyeleti joggal.

Az egyik legszélesebb hatáskörrel rendelkező nemzetközi szerződés, amely az atomenergia felhasználását igyekszik korlátozni a Nukleáris Non-proliferációs Egyezmény, más néven az atomsorompó-egyezmény. Ahogy a nevéből is látszik, a szerződés nukleáris fegyverek elterjedését hivatott gátolni. Az atomsorompó-szerződés lényege három egyszerű elv mentén nyugszik: a nukleáris fegyverekkel rendelkező országok a leszerelés irányába mozduljanak el, a nukleáris fegyverekkel nem rendelkező országok ne jussanak hozzá és végül minden ország hozzáférhessen a békés célú nukleáris energiához. Az 1968-ban aláírt szerződés 1970-ben lépett hatályba, jelenleg 191 ország része az egyezménynek, amelyet csupán négy ENSZ tagállam nem fogadott el eddig: Izrael, India, Pakisztán és Dél-Szudán. A non-proliferációs megállapodás szerint öt atomhatalom van jelenleg; ezek közé az Egyesült Államok, Oroszország, az Egyesült Királyság, Franciaország és Kína tartozik, akik egyébként az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjai egészen véletlenül. Ezeken kívül négy államról ismert vagy vélt, hogy nukleáris fegyverrel rendelkezik: India, Pakisztán, Izrael és Észak-Korea. 

Ezeken felül az 1963-ban eredetileg az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és a Szovjetunió által aláírt korlátozott nukleáris kísérleti tilalomról szóló, magyarul nemzetközi atomcsendegyezményként ismert szerződés megtiltja a légköri, vízalatti és világűri atomkísérleteket. Bár azóta több, mint száz ország csatlakozott a megállapodáshoz, azonban Franciaország és Kína nem. Az ENSZ Közgyűlése által 1996-ban elfogadott átfogó atomcsendegyezmény azonban még azóta sem lépett életbe, mivel számos ország a mai napig nem volt hajlandó aláírni.

nuclear-bomb-explosion-1600x900.jpg

Tehát léteznek törekvések, ratifikált és nem ratifikált egyezmények, amelyek célja egy jobb és biztonságosabb világ megteremtése. De vajon hogy lehet ellenőrizni a fent említett szervezetek és megállapodások tagországainak a tevékenységét? A szerződések betartásának nyomon követését geofizikai és egyéb technológiák segítségével ellenőrzik: elsősorban földrengésmérési, hidroakusztikai, infrahang, sugárvédelmi megfigyelésekkel. Ezeket a módszereket használják a Föld több száz pontján elhelyezett ellenőrző állomásokon, hogy nyomon kövessék a  légköri, föld- és vízalatti nukleáris robbantások jeleit. Az egyezményekkel előírt szakértők által véghezvitt helyszíni ellenőrzések mellett az Egyesült Államok pedig műholdat is felküldött kizárólag ezen törekvések kontrollálása érdekében.

Mi a cél?

A nagyhatalmak erejüket bizonygatják vele, a kisebb országok a túlélés eszközének tartják. Meglepő módon abban még Csernobil és Fukusima után is sokan egyetértenek, hogy békés célokra való használásával nincs nagy probléma. Rossz kezekben azonban a világ végét is jelentheti. Ahány ország, annyiféle hozzáállás. Míg Észak-Korea kérkedik az atomkísérleteivel, Franciaország bánja őket, Izrael pedig nem vallja be. A jobb megelőzni a bajt elvén mindenki érdeke lenne, ha minimalizálnánk mind a nukleáris kísérletek, mind a fegyverek számát. Ugyanis azt kijelenthetjük, ha a nemzetközi közösség nem sürgeti az atommal rendelkező és rendre kísérletező országokat a lefegyverkezésre, egy esetleges atomháború lehetősége egyre nagyobb lesz.

 

 

 

 

 

 

 

SAD: A CIA titkos alakulata

Kormányokat döntenek meg, terroristákat iktatnak ki, hadsereget szerveznek és képeznek ki. A CIA különleges hadosztálya tagadhatatlanul jelentős befolyással bír a világ történelmének alakulásában. De mégis kik ők?

A CIA, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (Central Intelligence Agency) az Egyesült Államok legfüggetlenebben működő kormányzati testülete. Az ügynökség első évtizedeiben kizárólag az elnök volt a felettese, mára azonban a közvetítő szerepét az elnök hírszerzési tanácsadója vette át. Hogy mennyire kilóg az amerikai adminisztrációból, az is jól mutatja, hogy költségvetését, szervezeti felépítését, alkalmazottainak számát és kilétét is titokban tartják. Az 1947-ben alapított szervezet fő feladata a más országok kormányáról, társadalmáról szóló információk gyűjtése, feldolgozása, és elemzése. Az információelemzés után a hírszerzési adatokat az elnöknek továbbítják illetve a kormánynak, ahol később politikai irányelvek és döntések születnek a jelentések alapján. A kizárólag az Egyesült Államok határain kívül működő ügynökség számos titkos hadművelet hajt végre, amelyek jelentős részét a Különleges Tevékenységek Osztálya (SAD) kivitelezi.

s-l300.jpg

A titokban működő SAD (Special Activities Division) számos hadműveletben vesz részt, amelynek végső célja valamilyen politikai vagy katonai tevékenység befolyásolása a világban. Az Osztály műveletiről gyakran az amerikai törvényhozó testület, a Kongresszus sem értesül. Ha mégis, legtöbbször kizárólag sikeres bevetések vagy programok után. A Különleges Tevékenységek Osztálya (vagy Különleges Műveleti Csoport)  félkatonai műveleti tisztekből áll, akik lehetnek ex-katonák és veteránok vagy volt tagjai különleges katonai egységeknek úgy mint SEALs, Delta Force. A SAD különítmény tisztjeit emberrablásra, terrorelhárításra, szabotázsra, bomba okozta kár felmérésére és túszmentési akciókra is kiképzik. Elnöki utasításra a világon mindenhol és bárhol bevethetők, ahol általában rajtaütéseket, razziákat, és célzott gyilkosságokat hajtanak végre. Fő tevékenységi körükbe tartozik még más országok gerilla, partizán harcosainak kiképzése és vezetése, felderítő akciók véghezvitele katonai illetve hírszerzési eszközök felhasználásával.

A Különleges Műveleti Csoport pszichológiai, gazdasági titkos hadműveleteiért a Politikai Akciócsoport felelős. A csoport nem hagyományos módszerek segítségével próbálja az amerikai külpolitikát támogatni felhasználva a propaganda, a kereskedelem és a kiberhadviselés nyújtotta valamennyi eszközt. A SAD egység politikát befolyásolni kívánó hadosztályának tagjai tehát arra vannak kiképezve, hogy a legellenségesebb környezetben is képesek legyenek befolyásukat érvényre juttatni - akár a média bevonásával is -, ha az az Egyesült Államok érdeke.

Egy titkos csoport akcióban

A SAD-ot abban az esetben vetheti be az Amerikai Egyesült Államok elnöke, ha minden más katonai vagy diplomácia megoldás kivitelezhetetlennek bizonyult. A különleges alakulat tevékenységi körét az 1947-es Nemzetbiztonsági Törvény határozza meg a mai napig. Az Osztály létezésére a szeptember 11-i terrortámadás után meghirdetett Terror Elleni Háború (War On Terror) elnevezésű Bush-doktrína rántotta le a leplet a nagyközönség előtt, amikor is megérkeztek az első SAD kiképzettek Afganisztánba, hogy levadásszák az al-Káida vezetőket és biztosítsák a területet az amerikai hadsereg bevonulására. Hasonló feladtuk volt 2003-ban Irakban, annyi különbséggel, hogy ott már kiképzési tevékenységet is végeztek a kurd Pesmerga seregnél.

Afganisztánban már az 1980-as években tevékenyen részt vettek a CIA félkatonai egységei a szovjetek elleni harcban. Az 1979-től 1989-ig elhúzódó fegyveres konfliktus, a szovjet-afgán háború a hidegháború egyik fontos szinterévé tette az ázsiai országot, ahol két nagyhatalom játszótérré változtatták a térképet. A szovjet invázióra az Egyesült Államok válasza az volt, hogy a helyi ellenálló mudzsáhed harcosokat szerelték fel és képezték ki a harcra. A kilencvenes években pedig számos titkos művelet célpontjában már Oszáma bin Láden, az al-Káida terrorszervezet egyik alapítójának megtalálása és elfogása állt. Így történhetett, hogy a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyai összeomlása után kilenc nappal már a SAD hivatalosan is az amerikai hadsereg invázióján dolgozhatott.

Irakban már 2003 előtt megérkezett a SAD, hogy megtegye a szükséges előkészületeket az amerikai csapatok megérkezése előtt. Ők képezték ki az iraki Kurdisztán hadseregét, akikkel később az USA haderő együtt folytatott háborút iszlamista csoportok, az al-Káida és Szaddám Huszein, iraki elnök csapatai ellen. A diktátort már az iraki invázió megkezdése évének telén elfogták az amerikaiak, majd a helyi bíróság 2006-ban ítélte halálra Huszeint.

iran_map.jpg

Pakisztán rendkívül fontos a CIA titkos hadműveleti csoportjának, hiszen ebben az országban vitték véghez talán a legismertebb programjukat. 2011. május 1-jén, Obama elnök közvetlen parancsára a SAD kis csoportja Abbotábád városában egy helikopteres rajtaütés során megölte Oszáma bin Ládent, a világ legkeresettebb terroristáját. A támadást évek hírszerző tevékenysége előzte meg, amely során számos kihallgatást végeztek, CIA biztonságos házakat hoztak létre Pakisztánban és több amerikai hírszerzési ügynökség összehangolt munkája tette lehetővé végül a sikeres akciót.

Az említett hírszerzési akciók azok, amelyekről a legtöbb információ ismert a világ nagy része előtt. Azonban számtalan más országban is aktív a Különleges Műveleti Csoport, feltételezhetően ott is, ahol nem is számítanánk rá. Például a tengerfenéken. A hidegháború leghidegebb évei során a Szovjetunió volt a CIA hadműveletek legforróbb célpontja. Az 1970-es években még elsüllyedt szovjet tengeralattjárókat is felkutattak, csak hogy információt gyűjtsenek az orosz nukleáris torpedókról és a kiptográf eszközeikről. Szintén ebben az évtizedben Nicaraguában felkelőket képeztek ki, El Salvadorban pedig a polgárháború foglyait hallgatták ki különböző módszerekkel. Az itt kifejlesztett módokat később felhasználták Afganisztánban és Irakban is és a "Salvadori módszernek" nevezték.

Ha a történelemkönyvben hátrébb lapozunk, találunk hasonlóan látványos, ám kevésbe sikeres SAD-projekteket. Ilyen volt az 1961-es Disznó-öbölbeli invázió. A CIA már hosszú ideje képzett ki kubai emigráns katonákat és civileket, hogy egy jól időzített támadással megdöntsék Fidel Castro rezsimét, azonban ebben az esetben elszámolták magukat. A Szovjetunió által támogatott kubai csapatok három nap alatt legyőzték a támadó sereget, derékba törve minden SAD próbálkozást és megágyazván a legfeszültebb háborús időszakot megidéző rakétaválságnak.

Azonban nem minden hadművelet ilyen látványos. Amerika legfőbb titkosszolgálati szervének legtitkosabb csoportjának tevékenységét lehetetlen figyelemmel követni. Nem véletlenül. Ha keveset hallunk a hadműveletekről, az azt bizonyítja, hogy rendeltetésének megfelelően működik. A külpolitikai elemzés alkalmával, miután minden résztvevőt felsoroltunk a nemzetközi szervezetektől, az érdekcsoportokon át, a médián át, hajlamosak vagyunk megfeledkezni a titkosszolgálatok világot behálózó tevékenységéről. Pedig az is lehet, hogy a történelmet nem az országok vezetői írják, hanem azok az ismeretlen katonák, akik naponta életüket adják a hazájukért, és akikből nem marad más az utókornak, csak egy csillag a falon...

cia-memorial-wall.jpg

                                     Az Emlékezés Fala, CIA Központ, Langley, Virginia